maca gyökér

Maca gyökér: hatása, fogyasztása és minden, amit tudnod kell róla

Annak ellenére, hogy a maca gyökér gyógyászati tulajdonságai évezredek óta ismeretesek, csak nemrégiben került a természetgyógyászok figyelmének középpontjába, a ráaggatott superfood státusza pedig cseppet sem eltúlzott. A gyökérzöldséggel kapcsolatban egyre-másra derülnek ki pozitív tulajdonságok.

 

 

De tulajdonképpen mi is a maca?

Tudományos nevén, lipidium meyenii, a perui Andokban őshonos, egyfajta keresztesvirágú zöldségfajta. A maca mérete és megjelenése hasonlít a retekhez és a fehérrépához, zöld tetejével és a gyökerével, ami a sárgától, a lilán át egészen a feketéig terjed.

A boltokban általában por vagy kapszula formájában érhető el, ugyanis a szüretet követően a kellemes ízű gyökérét vagy hipokotilját ledarálják.

Ám ez nem csak egy természetes táplálékforrás, de egy igazi vitaminbomba is, amit az Andokban élő népek egészségmegőrzés céljából hosszú idők óta fogyasztanak.

Adaptogénnak azokat a gyógynövényeket, növényeket és természetes anyagokat nevezzük, amelyek képesek a szervezetet ellenállóvá tenni a stresszel, a rohanó élettel, a megerőltető munkával és a betegségekkel szemben.

Ezen túlmenően is létezik előnye a fogyasztásának, számos mikrotápanyagot és antioxidánst tartalmaz, bizonyítottan javítja a szexuális egészséget, egyensúlyt teremt a hormonháztartásban, energizál, serkenti a memóriát és felvidít.

 

 

Maca hatása, előnyei

1. Antioxidánsokban gazdag

A maca gyökér természetes antioxidánsként működik, növeli az antioxidánsok, például a glutation és a szuperoxid-diszmutáz szintjét a szervezetben. Ezek az antioxidánsok segítenek semlegesíteni a káros szabadgyököket, felveszik a harcot a krónikus betegségekkel szemben és megvédik a sejteket a károsodástól.

Egy 2014-ben végzett kémcsöves kutatás során a macából kivont poliszacharidokat tesztelték és kimutatták, hogy kiemelkedő szerepük lehet a szabadgyökök hatástalanításában. (*)

Csehországban patkányokon kísérletezve adtak koncentrált dózisban macát, az antioxidánsok az állatok szervezetét nem csak megerősítették, de csökkentették a koleszterin és trigliceridek szintjét a májba és a vércukorszintet, valamint ellenállóbbá tették őket a krónikus betegségekkel szemben. (*)

Ezzel egy időben, egy másik kémcsöves kísérlet igazolta a tudósok elképzelését, miszerint a maca levelének kivonata védelmet nyújt a neurológiai károsodások ellen. (*)

Az antioxidánsok hozzájárulnak olyan betegségek megelőzéséhez, mint a szívbetegség, a rák és a cukorbetegség nyomán jelentkező oxidatív stressz és sejtkárosodás. (*) Az eddigi bíztató eredményeken túl, azonban további vizsgálatokra van szükség a macában található antioxidánsok emberre gyakorolt befolyásának teljes feltérképezéséhez.

 

 

2. Javítja az energiaszintet, a kedvet és a memóriát

Azok, akik rendszeresen használnak macát, nem sokkal a kúra megkezdését követően, észlelték magukon, hogy sokkal éberebbek, energikusabbak és teherbíróbbak. Ráadásul ilyenkor nem jelentkezik a koffeinnél megszokott remegés érzése.

Klinikai kutatások támasztják alá, hogy az állóképességre is pozitívan hathat. Néhány korai kutatás azt is bebizonyította, hogy a depresszió tüneteit is képes csökkenteni, hiszen a használójának hangulatát is javítja a maca. (*)

Egyelőre nem teljesen világos, hogy a maca milyen módon növeli az energiaszintet, de sokan úgy vélik, hogy a vércukorszint és a mellékvese adrenalintermelésének kiegyenlítésével járul hozzá az egész napon át kitartó jókedvhez és életerőhöz.

Talán éppen ez az energia járul ahhoz is hozzá, hogy a súlygyarapodás is elkerülhető általa. Számtalan kutatás folyt a maca gyökerének memóriára és koncentrációs képességre gyakorolt pozitív hatásáról.

2011-ben két vizsgálat is arra a következtetésre jutott, hogy a fekete macában található nagy mennyiségű antioxidáns képes volt javítani az egerek memóriazavarait. (*, *)

 

 

3. Javítja a nők szexuális egészségét

Több tanulmány is megerősítette, hogy a maca különböző mechanizmusok révén javítani képes a nők szexuális egészségét. Ez azt jelenti, hogy orvosolni tudja a szexuális diszfunkciókat és a fokozza a nemi vágyat.

Egy tanulmány kifejezetten azt vizsgálta, hogy milyen hatást gyakorol a maca az antidepresszánsokat szedő posztmenopauzában szenvedő nők szexuális diszfunkciójára. (*) A placebóval ellentétben a maca képes volt érzékelhetően javítani a szexuális funkciókat. (*)

Egy másik tanulmány is hasonló eredményeket hozott, a libidó javításának tekintetében. 2008-ben egy tanulmány kimutatta, hogy a maca javítani tudja a szexuális diszfunkciókat és a pszichológiai tüneteket a változókorban lévő nőknél, valójában hat hét alatt csökkentette a résztvevők depresszióját és szorongását. (*)

A maca egyensúlyba hozza a nemi hormonokat, illetve enyhíteni képes a menopauza tüneteit. A hormonok stabilizálásával olyan problémák is megoldásra lelhetnek, mint a meddőség, a súlygyarapodás és a puffadás.

 

 

4. Ösztrogénszint egyensúlya

Az ösztrogén az elsődleges női nemi hormon, amely a szaporodószervek szabályozásáért felelős. Ennek a kulcsfontosságú hormonnak a szabálytalan termelődése egy sor, kellemetlen következménnyel járhat, beleértve a puffadást, a szabálytalan menstruációs ciklust és a hangulatváltozást.

Azoknál a nőknél, akiknél az ösztrogén szintje túl alacsony vagy túl magas a peteérés és a teherbe esés esélye is lecsökken. A maca gyökér képes ezen rendszerek kontrollálására.

34 korai posztmenopauzában szenvedő nő vett részt abban a kísérletben, amit a Journal of Biomedical Science publikált, ők vagy macát vagy placebót kaptak négy hónapon keresztül naponta kétszer. A kúrát követően a valódi adalékkal kezelt páciensek szervezetében nem csak a hormonszint került egyensúlyba, de olyan tünetek is enyhültek, mint az éjszakai izzadás és a hőhullámok, ráadásul még a csontsűrűségük is növekedett. (*)

A más felsoroltokon túl a kiegyenlített ösztrogéntermelés a policisztás petefészek szindróma (PCOS) tüneteit is kezeli, (túlzott szőrnövekedés, súlygyarapodás és a pattanások).

 

 

5. Javítja a férfiak termékenységét

És mi a helyzet a maca férfiakra gyakorolt hatásával? Bár a tanulmányok nem igazán találtak összefüggést a maca használata és a tesztoszteronszint változása között, az őrlemény láthatóan felturbózta a tesztalanyok szexuális egészségét és termékenységét.

Egy perui kutatás bebizonyította, hogy a növény 8 hét alatt képes volt növelni a férfiak nemi vágyát. (*) Mindeközben egy 2001-ben végzett vizsgálat szerint a maca használatát követően a spermiumok minősége és mozgékonysága is javult, ami egyértelműen két fontos tényezője a férfi terméketlenségnek. (*)

A szexuális diszfunkciók javulására, a bizonyítékot négy klinikán végzett kutatás 2010-es összegzése adja, két esetben növekvő libidóról számoltak be a tudósok, a másik kettő riport azonban nem volt meggyőződve a hasznosságáról és szerintük további vizsgálatok szükségesek a végleges következtetés levonásához. (*)

Kapcsolódó: Tesztoszteron, minden amit tudnod kell róla

 

 

Maca Tápértéke

A maca gyökér por kiváló fehérje-, rost-, vitamin-, és ásványi anyag forrás. Rengeteg C-vitamint, rezet és vasat tartalmaz, ezenfelül több mint 20 féle aminosav lelhető fel benne – beleértve nyolc létfontosságút – valamint rengeteg egészséget megőrző fitotápanyagot.

Népszerű és hasznos lehet a vegán életmódot választóknak, mert olyan növényi vegyületek is megtalálhatóak benne, mint a glükozinolát és a polifenol. Egy uncia (kb. 2 evőkanál) maca por nagyjából ezt tartalmazza:

  • 91 kalória
  • 20 gramm szénhidrát
  • 4 gramm fehérje
  • 1 gramm zsír
  • 2 gramm rost
  • 79.8 milligramm C-vitamin
  • 1.7 milligramm réz
  • 4.1 milligramm vas
  • 560 milligramm kálium
  • 0.3 milligramm B6-vitamin
  • 0.2 milligramm mangán
  • 1.6 milligramm niacin
  • 70 milligramm kalcium
  • 0.1 milligramm riboflavin

 

 

Maca fogyasztása – adagolása – Hol lehet beszerezni?

Ezen a ponton már biztosan kíváncsi vagy, „Honnan is tudom beszerezni a macát? A népszerűség-növekedésének köszönhetően, ma már kapszula, folyadék, por és kivonat formájában is megvásárolható, az állaga nem befolyásolja a hatékonyságát, azonban arra fontos odafigyelni, hogy biztonságos, megbízható forrásból származzon a készítmény, ezzel biztosítva, hogy 100%-os tisztaságú maca gyökérport vásárolunk.

A bármilyen macáról is legyen szó az általa biztosított előnyök nagyon hasonlóak. A leggyakrabban árusított a vörös maca por, a zselatinizált változatát maca lisztnek is nevezik. A maca íze enyhén földes, diós egy csipetnyi vajkaramella beütéssel, kifejezetten jól működik gabonapehelyhez vagy zabkásához keverve.

Az ízét viszont befolyásolja a színe, a fekete kesernyésebb, a krémszínű növények pedig valamivel édesebb ízűek. A maca por könnyedén vegyíthető smoothie-kal és más receptekkel.

Mindenképpen tartsd észben, hogy a legtöbben nem preferálják a hőkezelését vagy mikrózását, mert ez a folyamat csökkenti a benne lévő anyagok intenzitását.

Az Andokban, ahol a maca termesztése folyik, a helyiek naponta akár fél kiló friss vagy szárított maca gyökeret is képesek elfogyasztani. A legtöbb embernek azonban napi 1-20 gramm mennyiség az ajánlott.

Nincsenek megszabott adagok, de azért szerencsés, ha kezdetben csak napi egy evőkanállal használunk csak, aztán növeljük az adagot 2-3 evőkanál per napra.

Mivel a maca sok energiát ad és növeli az állóképességet, sokan szívesen viszik be a szervezetükbe közvetlenül a testmozgás megkezdése előtt.

 

 

Maca gyökér vs. Ginzeng

A macához hasonlóan a ginzeng is egy húsos, intenzív gyógyászati tulajdonságokkal rendelkező gyökér. Mindkettő évezredek óta alkalmazott a hagyományos orvoslásban és olyan előnyökkel jár a fogyasztásuk, mint a memória javítása, az energiaszint növelése, a menopauza tüneteinek csökkentése és a vércukorszint csökkentése.

Mindketten rengeteg antioxidánst tartalmaznak és gyulladáscsökkentőként hatnak a szervezetben. Azonban van néhány lényeges különbség is a két gyökérzöldség között.

Először is, a ginzeng egyedi gyógyászati tapasztalataira jóval több tudományos kutatás irányult. Valójában néhány kémcsöves és állatokon elvégzett kutatás során azt állapították meg, hogy a ginzeng nem csupán elősegíti a fogyást, növeli az immunitást és a rákot is segít leküzdeni, de az agyműködést is stimulálja.

Másik különbség, hogy míg a maca gyökér valójában keresztesvirágú zöldségnek minősül, mint például a brokkoli vagy a kelbimbó, addig a ginzeng az Araliaceae növénycsaládnak a tagja, ami trópusi cserjékből és fákból áll. A ginzeng általában ízre sokkal keserűbb.

 

 

Maca eredete

A maca használata több mint 3000 éves múltra nyúlik vissza. Történelem során ezt a gyökeret használták az ősi peruiak a kereskedelemben, mint fizetőeszköz, hiszen a gyógyászati tulajdonságai miatt is kincset ért.

Számos betegség, köztük a menstruációs problémák, menopauza, gyomorrák, fáradtság, stressz és a vérszegénység kezelésére is használták. Úgy hírlik, az inka harcosok a csaták előtt macával vértezték fel magukat, hogy növeljék az állóképességüket és az erejüket.

Az Andokban virágzó inka civilizáció idejében a macának hihetetlen értéket tulajdonítottak. Tulajdonképpen használatát korlátozták és csak az uralkodónak engedélyezték a birtoklását. Később Spanyolországba importálták és ezen előnyöket a spanyol királynak biztosították.

Mára a macát leginkább por és kapszula formában fogyasztjuk. Hagyományosan a friss gyökereket csak megfőzték és közvetlenül utána el is fogyasztották, mivel az őslakosok úgy vélték nyersen emésztési és pajzsmirigyműködési problémákat okoz.

 

 

A maca negatív hatásai – lehetséges mellékhatások és óvintézkedések

A maca használata biztonságosnak mondható és a legtöbb ember minden kockázat nélkül fogyaszthatja. Ennek ellenére van néhány olyan személy, akiknek javasolt a mérsékelt használata.

Amennyiben bármilyen pajzsmirigy problémád lenne, csak mérsékelten fogyaszd és kerüld nyers formájában. Ennek oka, hogy a növény goitrogént tartalmaz, ami a pajzsmirigynek káros is lehet, főleg, ha az amúgy sem működik hatékonyan.

Amennyiben bármilyen pajzsmirigy rendellenességed lenne, előtte mindenképpen konzultálj kezelőorvosoddal. A maca hormonszintre gyakorolt hatása miatt, az orvosok úgy vélik, hogy olyan súlyos esetekben, mint az emlő- és a prosztatarák, nem ajánlatos a szedése.

A magas vérnyomással élők esetében sem igazán javallott, a mellékhatások elkerülése érdekében. Végül korlátozottan javasolt a terhes és a szoptató nők számára. Amíg nem bizonyított az ártalmatlansága, nekik javasolt a maca elkerülése.

 

 

Összegzés

  • A maca olyan gyökérzöldség, ami tele van antioxidánsokkal, C-vitaminnal, rézzel és vassal, valamint magas a tápértéke.
  • Évezredek óta használják a tradicionális orvoslásban a szexuális egészség és a libidó erősítésére, energizálásra, a hangulat és a memória javítására, illetve a hormonok szabályozására.
  • A maca gyógynövényboltokban, gyógyszertárakban és online webshopokban is könnyedén hozzáférhető, kapszula, por, kivonat és folyadék formájában.
  • Smoothiekhoz vagy más ételekhez adva is fogyasztható.
  • Az egészséges étrend és az életmód részeként, fogyassz napi egy-két evőkanálnyi mennyiséget.

 

 

Maca (maca gyökér) Gyakori Kérdések és Válaszok

Milyen előnyökkel jár a maca gyökér fogyasztása?

A maca gyökér számos előnnyel járhat, többek között:

  • Energiaszint növelése
  • Általános állóképesség fokozása
  • Libidó növelése és termékenység javítása
  • Hormonális egyensúly támogatása
  • Mentális jólét és hangulat javítása
  • Immunrendszer erősítése

 

Milyen formában érhető el a maca gyökér?

A maca gyökér több formában is elérhető, így könnyen beilleszthető a napi étrendbe:

  • Por formában
  • Kapszula formában
  • Tabletta formában
  • Kivonat formában

 

Milyen mellékhatások léphetnek fel a maca gyökér szedése során?

A maca gyökér általában jól tolerálható, azonban néhány esetben előfordulhatnak mellékhatások, mint például:

  • Emésztési problémák (pl. puffadás, hasmenés)
  • Fejfájás
  • Álmatlanság

 

Mennyi maca gyökeret kell szedni a hatás eléréséhez?

A maca gyökér adagolása egyénenként változó lehet. Általában a napi adag 1,5-3 gramm között van por formában, de a kiegészítők adagolása eltérő lehet. Mindig kövesd a termék címkéjén található utasításokat, és konzultálj orvosoddal a megfelelő adagolásról.

 

Hogyan kell szedni a maca gyökeret?

A maca gyökeret bármelyik formájában szedheted, a legmegfelelőbb módon. Por formában hozzáadhatod turmixokhoz, joghurthoz vagy zabkásához, míg a kapszulákat és tablettákat étkezés közben vagy anélkül is beveheted. A maca gyökér kivonatát is hozzáadhatod italokhoz vagy ételekhez.

 

Mennyi idő alatt kezdődik a maca gyökér hatása?

A maca gyökér hatásának megjelenése egyénenként eltérő lehet. Néhány ember gyorsan érezheti a hatását, néhány nap vagy hét alatt, míg másoknak több hétig is eltarthat, amíg észlelik a változásokat.

Fontos türelemmel és következetességgel szedni a kiegészítőket, és tartsd be az orvosod által javasolt adagolást.

 

Van-e kölcsönhatása a maca gyökérnek más gyógyszerekkel vagy kiegészítőkkel?

A maca gyökérnek lehetnek kölcsönhatásai más gyógyszerekkel vagy kiegészítőkkel, ezért fontos, hogy orvosával konzultálj, mielőtt elkezdenéd szedni.

 

Milyen élelmiszerekben található meg a maca gyökér?

A maca gyökér elsősorban kiegészítő formájában elérhető, de egyre több élelmiszertermékben is megtalálható, amelyek ezt a növényt tartalmazzák. Például megtalálható egyes müzlikben, turmixokban, energiaszeletekben és italokban.

Azonban, ha az élelmiszerekben található maca gyökér mennyisége nem elegendő a kívánt hatás eléréséhez, fontolja meg a maca gyökér kiegészítők szedését a javasolt adagolásban.

 

Kinek nem ajánlott a maca gyökér szedése?

Bár a maca gyökér szedése általában biztonságosnak tekinthető, vannak olyan esetek, amikor nem ajánlott:

  • Terhesség és szoptatás alatt
  • Hormonfüggő daganatok esetén, mint például emlő- vagy prosztatarák
  • Autoimmun betegségekben szenvedőknek
  • Egyéb gyógyszerekkel vagy kiegészítőkkel való kölcsönhatás miatt

Mielőtt elkezdenéd szedni a maca gyökeret, mindig konzultálj orvosoddal, hogy eldöntse, melyik a legjobb megoldás az Ön számára.

 

Hogyan kell tárolni a maca gyökeret?

A maca gyökér tárolása során fontos, hogy a terméket száraz, hűvös helyen, közvetlen napfénytől védve tárold. A por formájú maca gyökeret légmentesen záródó edényben vagy zacskóban érdemes tárolni. A kapszulák és tabletták esetében kövesd a termék címkéjén található tárolási utasításokat. A megfelelő tárolással a maca gyökér hosszú ideig megőrzi hatékonyságát és frissességét.

 

Maca és hasonló kategóriába tartozó termékek:

QNT eroxa
Elfogy.

QNT Care Eroxa – 90 kapszula

4 990 Ft
nutriversum dark daa
Elfogy.

Nutriversum – DARK – DAA – 60 kapszula – d aszparaginsav

2 390 Ft
OLIMP Fortest - 120 kapszula
Elfogy.

OLIMP Fortest – 120 kapszula

8 490 Ft
0 likes (You must login to like)